Tanácsok sorstársak feleségeitől

Ne legyünk emberkerülők, se a család ne szégyellje a beteget, se a beteg a fogyatékosságát. Ne halljuk meg a beszólásokat: "be van rúgva!?", "mit totyorászik itt előttem?!", ez semmit nem bizonyít, csak a kötekedők tudatlanságát.

Nagy segítség, ha valaki együtt végzi a tornagyakorlatokat vidáman, játékosan a beteggel. Amikor nehéz a mozgás, nagyon jól jön a biztatás és a vele együtt való tevékenység. A mozgás fontosságáról, jótékony hatásáról meg kell győzni a beteget addig, amíg ezt maga is meg nem tapasztalja. Amikor már jobb az állapota, mindig kapjon valami feladatot, amit örömmel lát el, a családnak segítség, neki pedig sikerélményt hoz.

Fontos, hogy a gyógyszereket az előírásnak megfelelően (étkezés előtt, közben vagy utána, kevés vagy sok folyadékkal stb.) szedje a beteg, ha tudja, önállóan, ha nem, akkor segítséggel.

Amint a beteg állapota engedi, térjen vissza hobbijához, járjon vagy vigyék társaságba, pl. Csakazértis klub, nyugdíjas vagy pedagógusklub, múzeumegyesület.

Mindig kell éreztetni, amikor csak lehet, hogy Ő a család számára ugyanolyan fontos marad, mint betegsége előtt volt. Ha a beteg állapota engedi, be kell vonni a családi élet apróbb teendőinek megoldásában (ágyazás, mosogatás, terítés). Kell, hogy érezze most is szükség van az Ő segítségére is. Ha gyakorlunk, akkor mindig azt tartsuk szem előtt, hogy az esetleges vagy gyakrabban előforduló hibák, kudarcok az Ő állapotából és nem a figyelmetlenségéből fakadnak. Magyarán, megértés, türelem, tolerancia kell! Elkeseredünk, előfordul, de soha ne a beteg előtt sírjunk, vagy keseregjünk!

Egy beteg véleménye:

"Érzékenyebb lettem, erre figyelnem kell magamnak is, és környezetemnek is! Mivel nehezebben fejezem ki magam, úgy tűnik, hogy indulatosabb lettem, de ez nem jellemváltozás, csak a betegség velejárója. A beszédképességem csökkenése nem jelenti szellemi képességeim csökkenést!"